Blog levél a Balatonról a linkekről Lux Eriknek
Jegyzi: Bognár László webmarketing-, SEO tanácsadó | 2010, július 18 | 7 hozzászólás született eddig
Zé nagyon elcsodálkozott, amikor a blogomon keresztül történő “terjedésemről” beszéltem, kerek szeméből csalódottság sugárzott, s nem értette, hogy mi ez a machiavellista terjeszkedési hajlam, ez az eszméknek-gondolatoknak utat törő akarnokság, amit tulajdonképpen nem nézett ki belőlem.
Ha Zének ajánlhatnék e tárgyban valamit, akkor az az Együttműködés – versengés című vadonatúj Gondolat-könyv (szerkesztette: Rab Virág és Deák Anna). Igaz, blogról árva szó sincs benne, de érthetővé lesz belőle a blogolás számos mozzanata.
Mert nézzük csak meg valamelyik (bármilyen szempontból) jelentős blog körül a kapcsolódásokat! Nagyon valószínű, hogy azt fogjuk felfedezni: a kapcsolódások (vagyis a linkek) valamilyen közös értéket képviselnek.
Az osztálytársak blogjai a közös élmények, a közös érdeklődés (pl. a sport, a másik nem felfedezése) köré épülhetnek; az azonos szakmához tartozók webegységét nyilvánvalóan a hasonló szakmai elkötelezettség láncolja egymáshoz; a hasonló világlátás ugyanígy megteremti a közös kapcsolatokat.
Feltéve és meg is engedve, hogy napjaink aktuális kérdéseiből az egyik legfontosabb a magyar ókonzervatív és a haladást elősegíteni akaró “erők” (egyének, csoportok) küzdelme, bizonyosra vehetjük, hogy kialakulnak ilyen természetű blogok és korántsem lepődhetünk meg, hogy ezek egymáshoz is fognak kapcsolódni és eszmeiségüket érvényesíteni is akarják – a blogoszférán keresztül is – a társadalomban.
De ha ennél mélyebbre akarunk hatolni a megismerésben, akkor muszáj a Rapoport által fémjelzett “tit-for-tat” stratégiát is megismernünk, amely a bizalom és az együttműködés nyerő stratégiája. A kapcsolódások negatív megközelítése, vagyis a nem-kapcsolódások világa pedig a “retesz”, a bizalomhiány stratégiájának működését mutatják és erre is számos példát tudnék mutatni a blogok társadalmában.
Számomra az evolúciós Hamilton szabály is rásegít a blogoszféra kapcsolódásainak megértéséhez. Az rb>c összefüggés így annyit tesz: az eszmei szövetséges által nyert eszmei haszon segíti a “rokon genetikai állomány” túlélési és szaporodási esélyeit.
Igen, a blogok kapcsolódásaiban tetten érhetőek az evolúciós szabályok. Így ez most egy olyan balatoni levél, amelynek végéről link is szalad a blogodra.
Ha a biológiai evolúciós törvényeknek is eleget akarnék tenni – és miért is ne akarnék, akkor megemlítem: a kisebbik lányom munkáját is megtalálod a fentebb említett könyvben – és így az Együttműködés és közösségekben való részvétel a fiatalok körében c. tanulmányt is figyelmedbe ajánlom!
Balatonfenyves, 2010. 07.18
Címzett: Lux Erik, Álomfejtő blog
***
Kapcsolódó linkek:
Linképítés, link building: a távcső másik felén
Blog szociográfia: pécsiek Balatonfenyvesen
Comments
7 Responses to “Blog levél a Balatonról a linkekről Lux Eriknek”
Leave a Reply


július 18th, 2010 @ 16:19
De jó, hogy más dolgom volt ma, és ami maradt időm, azt meg elfacebookoltam, mert így nem írtam meg a bejegyzést, amit terveztem a pszicholúcióról! – ís így leveledhez kapcsolódva tehetem meg, ha nem is feltétlenül ma, de nem is sohanapján!
Ps: lányod írásából részlet sem hozzáférhető elektronikusan?
július 19th, 2010 @ 07:39
Semmi sincsen egészen úgy. Mert természetes, hogy teli vagyunk linkekkel, csak a bibi ott van, ha azt hisszük, ez a toleráns és nyitott társadalom felé vezet. Egy kutatás, amely az abortusz pro és kontra vitát vizsgálta a neten, azt mutatta ki, hogy az egyik álláspont mellett érvelők csakis a saját érvelésüket megerősítő oldalakra linkeltek, és csak alig-alig az ellenvéleményt megfogalmazókra. Tehát ha a Google-ből az egyik oldal lapjára tévedtem, a linkeken keresztül alaposan megismerhettem az egyik oldal véleményét a nélkül, hogy valaha is szembesülnöm kellett volna az ellenpontokkal.
július 19th, 2010 @ 08:15
Kedves Tibor!
A darwinizmus “egyik oldalát”, a kíméletlen versenyt olykor azonosítjuk magával a darwinizmussal, sőt az evolúcióval. Amit a blogok kapcsolódásáról, linkjeiről mondasz – az megállja a helyét – a saját és a rokon “gének” támogatása az evolúciós ok!
De a darwinizmus “másik oldala”, az együttműködés – mint a verseny dialektikus párja – szintúgy benne rejlik a példádban.
A linkeket, mint egy nyitott társadalom megnyilvánulásait én fentebb nem elemeztem, ezért ilyesmit nyilván nem is állt szándékomban állítani.
Kedves Erik!
Adrienn tanulmánya nincs fenn a neten, sajnos részletében sem.
július 19th, 2010 @ 08:46
Nekem a példa azt rajzolja ki, hogy együttműködöm azzal, aki hasonló hozzám, nem ritkán valaki ellenében. Vagy rosszul látom? Lehetséges.
július 19th, 2010 @ 09:57
Alapvetően tényleg erről van szó.
Ám a nyerő stratégiák sajátja, hogy ha olyan játszmákról van szó, ahol a résztvevők az együttműködéstől több hasznot remélhetnek, mint az együttműködés elmúlasztásából, akkor az együttműködés a kifizetődő eljárás. Ennek társadalmi tanulsága viszont tényleg egy nyitott társadalom irányába mutat(hat).
július 19th, 2010 @ 16:06
Elkezdtem megírni, amit ígértem: http://www.alomfejto.hu/?p=14236
július 19th, 2010 @ 20:53
Kedves Erik!
Én érdeklődéssel várom!
Kedves Tibor!
Arra talán pont Erik fog választ adni, hogy kik azok az emberek, akik mégiscsak képesek “átszólni” a másik oldalhoz, egyenrangú félként, empátiával viszonyulva a másik oldal érveihez, s miért teszik ezt.
Ilyesmi a blogoszférában is létezik: Egyferi ilyen volt a blogtéren, jobboldaliként normális párbeszédet folytatott balos polbloggerekkel. Ilyen fickó teszem azt az általam nagyra tartott Bélyegző expressz bloggere, akivel szinte mindenben egyetértek, kivéve a politikát, de ez nem akadályoz minket más természetű együttműködésben.
Talán olyan megoldás is létezik, hogy akik egyszerre több, más-más minéműségű “egyedként” vesznek részt az evolúciós net-folyamatban, rugalmasabban tudják kezelni ezeket a “problémákat”. De ez már nagyon bonyolult ügy, ezt inkább hagyom szegény Erikre!