SEO: egok harca?
Jegyzi: Bognár László webmarketing-, SEO tanácsadó | 2007, szeptember 1 | 5 hozzászólás született eddig
Kedves ismerősöm, Katalin írta elektronikus levelében, hogy megismerve néhány keresőoptimalizálással foglalkozó szakembert, ő úgy látja, a SEO, a keresőoptimalizálás tulajdonképpen egok harca, s az üzlet csupán máz ezen az egészen!
Azt gondolom, hogy Katalin a lelkünkbe lát, s rávilágít a SEO egy igen fontos mozzanatára – a győzni akarás momentumára, a siker szomjazására, amely nem hagyja békén az embert egészen a "győzelemig".
Igen, a győzelem íze, illetve annak elérése az, amely miatt akár hetekig is feláldozzuk az éjszakáinkat, töprengünk, változtatunk, linkeket csoportosítunk át – mintha az életünk függene attól, hogy élre visszük-e a ránk bízott portált!
Ám azt gondolom, hogy a bölcs megrendelő is hasznát látja a mi belső világunk ilyesfajta megismerésének. Egyfelől a netet böngészve eleve tájékozódhat arról, kik azok, akik közül érdemes választania, mit tesz, mit tett az illető korábbi ügyfeleiért, megy-e kíméletlenül előre, harcolva folyamatosan – azaz a pénz hajtja csak napi nyolc órában vagy éjjel-nappal szórja a bűvös bájtokat, mert győzni akar!
Másfelől pedig tudnia kell, hogy az ilyen megszállott őrülttel csak kétszer lehet pénzről beszélni: egyszer, amikor röviden megállapodnak, s még egyszer akkor, amikor fizetésre kerül a sor. Ugyanis a pénznek ennyi a jelentősége, nem több, de nem is kevesebb.
A lényeg az azonosuláson van: mindketten ugyanazt akarják, s ebből a szempontból nagyon zavaró a kicsinyesség, amikor az egyik fél (a megrendelő), harc közben szigorúan üzletemberként viselkedő valaki, aki fillérre számol, fukar és alkudozó - s így vele és a céljával nem lehet azonosulni! És attól a perctől már ránk is ránkragad a másik viselkedése – na jó, akkor a hét álljon öt napból, a nap legyen nyolc órás, s legyen az egész egyszerű szakmunka csupán!
Ilyen figurákból viszont százszámra a kínálat, s éppen ők azok, akiket a küzdőtéren ragyásra verünk!
Hát így van ez valahogy!
Comments
5 Responses to “SEO: egok harca?”
Leave a Reply

szeptember 4th, 2007 @ 14:13
Kedves László!
Tökéletesen igazad van. Ez valóban az egok harca. Most tértem vissza a ködös albionból és…hát nem is tudom szomorúan vagy örömmel…no mindegy, de látom, hogy “keresőoptimalizálás” szóra a második helyen vagy.
Nagy a kihívás, ráadásul a nyaralás miatt kicsit visszacsúsztam, de most beleerősítek és kaparok felfelfelé
Talán egyszer utolérlek.
Egyszóval gratulálok az eredményhez!
szeptember 4th, 2007 @ 16:46
Szia, üdv idehaza! Köszönöm a gratulát! Hozzáteszem, ebben a mezőnyben benne lenni az első tízben – az éppen elegendő módon bizonyít egyfajta hozzáértést. Annyit pedig nem ér meg egy-egy hellyel előbbre kerülni, mint amennyi munka volna vele, hiszen itt egy fél helynyi elmozdulás is szinte körbeölelő betonban történik! Vissza akarok menni a negyedik-ötödik helyre – ott nyugalmasabb!
Más pályákon viszont – ami belefér! Üdv mégegyszer – itthon!
szeptember 7th, 2007 @ 10:12
Szia!
Szerintem alapjaiban nagyon igaz az állítás. Sokat gondolkoztam, hogy mi választja el az embert az állattól, és nem igazán volt semmi helytálló ötletem. Az állatok is versengenek, nem igaz?:)
szeptember 7th, 2007 @ 11:18
Érdekes megközelítés
Szerintem neves SEO-stól ráadásul meglepő is.
szeptember 7th, 2007 @ 11:49
Mélyen magamba néztem és ezt kellett írnom. Ha holnap írtam volna, lehet mást láttam volna magamban, de mára ez jutott. Egyébként nem erről szól az evolúciós harc?